Diszlexia

Diszlexia

A diszlexia az olvasás megtanulásának egy sajátos zavara. A diszlexiát kiváltó rendellenességek alapvetően két nagy csoportba oszthatók: látási rendellenességek és egyéb idegrendszeri rendellenességek. Utóbbi okai lehetnek például a korai gyermekkori idegrendszeri károsodások, fejlődési késedelem vagy az örökletes hajlamosító tényezők.

Tünetei:

  • lassú, akadozó olvasás
  • hangsúlyozás hiánya
  • hangok felcserélése pl: rét-tér
  • az olvasott szöveg megértésének nehézsége, feldolgozása

tér- és időbeli viszonyok megértésének zavarai. Pl: bal-jobb, tegnap-holnap, napok stb.

  • Hogyan fogalmazzák meg a gyerekek?
  • a sorok szavak „mozognak”
  • túlságosan csillog a szöveg
  • a szavak „besüppednek” a fehér háttérbe
  • a szavak elcsúsznak a sorokból stb.

Ez a két rendellenesség közel azonos gyakorisággal fordul elő. A diszlexia a gyermekek mintegy 10-12 %-át érinti.

A diszlexia tüneteit enyhítő színes szemüvegekről

A tanulási zavarok, hátterében néha a diszlexia áll. Partner optikáinkban a szemészeti szakvizsgálatot követően (dioptria megállapítása, kancsalság, rejtett kancsalság vizsgálata), szakember segítségével választják ki a 10 lehetséges színes lencse közül azt, amelyik az olvasást legjobban javítja, ezzel enyhítve a gyermekkori diszlexia tüneteit. A teljes vizsgálat kb. 1 óráig tart.

A színes szemüvegek javító hatása diszlexia esetén, a látóidegben haladó idegi impulzusok sebességének szinkronizálásán alapulhat, ezzel javítva az olvasási sebességet. Amennyiben dioptria eltérés is van, akkor a színes lencsét úgy készítjük el, hogy ezeket a problémákat is megoldja, tehát csak egy szemüveget kell készíttetni. A szemüveg rendszeres viselése esetén az olvasás szignifikánsan javulhat. 

Bővebb információ vagy időpont egyeztetés érdekében, kérem keressék az optikánkat!

 

Diszlexia tüneteit enyhítő szemüvegek

A szakemberek megfigyelték, hogy diszlexiás gyermekek olvasási teljesítménye javult, ha a fekete szöveg kék vagy világosszürke háttéren jelent meg, a piros háttér viszont jelentősen csökkentette a diszlexiások olvasási tempóját. Van olyan nézet is, mely szerint a színek pozitív vagy negatív hatása személyenként más-más szín alkalmazásával váltható ki.

A hatás oka feltehetően az, hogy a színes szemüveg megváltoztatja a szemidegben továbbított ingerek egymáshoz képesti sebesség viszonyait. A feltevés szerint elsősorban a szemészeti eredetű diszlexia tüneteit enyhíti a színes szemüveg.

A diszlexia tüneteinek enyhítésére 10 különböző színű szemüveg lencsét fejlesztettünk ki. A megfelelő lencsét a diszlexiás gyermek közreműködésével választjuk ki, olvasási próba alapján. A gyermeket életkorának megfelelő standard szövegek felolvasására kérjük fel, ami a készlet része. Olvasás közben mérjük az időt és számláljuk a hibákat. Azt a szemüveget választjuk, amellyel a legnagyobb javulás tapasztalható.

A Colorlite készlet segítségével, a leghatásosabb lencse kiválasztása körülbelül 1 órát vesz igénybe.  

A szemüvegek előállítására a thermodiffúziós eljárást alkalmazzuk, mert az így előállított szemüvegek nem  csillognak. A diszlexiás gyermekek esetén ugyanis fokozottan kerülni kell minden zavaró hatást. 

A vizsgálat fizikai háttere

A látás során az alapinger a fény. A fény az emberi szem retinájának az érzékelőit (csapok, pálcikák) ingerli. Ezek az ingerek elektromos impulzusként terjednek az idegekben, a látóidegen végig haladva világosságérzetet keltenek. A szembe jutó fényingerületek a látópályán haladnak tovább. A színes előtét lencsékkel megváltoztatjuk a fény összetételét, ezzel változtatva az ingerület sebességét. 
A látópályán két típusú idegsejt-rendszer található:

Az egyikbe a nagyobb sejtek tartoznak, melyek a gyors, alacsony kontrasztú információkat szállítják, úgymint mozgásérzékelés, mélységlátás, tárgyak helyzetének felismerése. (Hol látjuk az adott tárgyat?) A másikat a kisebb méretű sejtek alkotják, melyek a lassú, magas kontrasztú információkat szállítják, úgymint a színek, részletek, állóképek felismerése. (Mit látunk?) Az olvasási képesség alapfeltétele, hogy ez a két rendszer együtt, szinkronban működjön. A látással összefüggő dyslexiásoknál nincs meg ennek a két rendszernek az összehangolt működése, így az ingerület már nem tud megfelelően tovább haladni. Ezen segítenek a színes lencsék, oly módon, hogy velük megváltoztatjuk az ingerület sebességét, vagyis összhangba hozzuk a két idegsejt-rendszer működését.

Vizsgálat menete

A diszlexia tüneteit enyhítő szemüveg egy hatékony segítség, de nem helyettesítője, hanem kiegészítője az egyénre szabott gyógypedagógiai terápiáknak. Ezért a gyerekeket lehetőség szerint a Pedagógiai Szakszolgálat által kiállított Szakértői Véleménnyel várjuk a vizsgálatra, amiből tájékozódni tudunk a gyermek állapotáról.

A vizsgálat során az első fontos momentum a gyermek látásának ellenőrzése, javítása dioptriás szemüveggel. Ennek lépései megegyeznek a hagyományos szemüvegfelírás lépéseivel (computeres szemvizsgálat, táblaolvasás, látás korrigálása). 

Ezt követi az olvasás vizsgálata. Az olvasási vizsgálat körülményeinek kialakításánál törekszünk a kényelmes, nyugodt környezet biztosítására. Először a gyermeket arra kérjük meg, hogy a színes lencsék nélkül olvassanak. Közben megkérdezzük a gyermeket, hogy milyennek érzi az olvasandó szöveget. Pl.: Úgy látja-e, hogy a betűk vagy a szavak mozognak? Úgy látja-e, hogy a betűk vagy a szavak megduplázódnak? Lát-e esetleg színeket feltűnni a nyomtatott szöveget nézve? Ezután a gyermek kiválasztja a számára legjobb, legkellemesebb lencséket.

Az első - adott - szöveget még színes szemüveg nélkül olvastatjuk, mely során rögzítjük az olvasási időt és a hibák számát. Végül a kiválasztott színes lencsékkel olvastatunk, természetesen mindig új és új szövegeket. Minden lencse esetében feljegyezzük, hogy hány másodperc alatt és hány hibával sikerült elolvasni a szöveget. A szöveg elolvasásához szükséges idő és a hibák száma alapján ki tudjuk választani a legeredményesebb lencsét.  Ha egyikkel sem értünk el jobb eredményt, mint szemüveg nélkül, akkor nem javasoljuk a szülőknek a szemüveg elkészítését.

Nagy előnye a módszernek, hogy a vizsgálatot követően rögtön el tudjuk dönteni, hogy a szemüveg segít-e a gyermek olvasási nehézségein. Ha a gyermek szemüveges, akkor dioptriás változatban rendeljük meg. A szemüveg elkészülése után a gyermeket arra kérjük, hogy minden olvasási tevékenységéhez viselje az új szemüvegét (iskolában, otthon a házi feladat elkészítésénél, olvasásnál). 

A Colorlite szemüvegek története

Dr. Pálfia Judit, a diszlexia kutatás hazai szaktekintélyének útmutatása alapján végeztük a fejlesztést. A 10 színszűrőből álló sorozatot Dr. Csobay Ildikó szemész orvos és Gál Judit gyógypedagógus tesztelte 2003-ban diszlexiás gyermekek bevonásával. Az ő tapasztalataik alapján tovább fejlesztve állítjuk elő a diszlexia tüneteinek enyhítésére alkalmas színezett gyógyszemüvegeket a Colorlite Kft-ben.

A 2003-ban elvégzett tesztek csak a felpróbálás idejére vonatkozó tapasztalatok összegyűjtésére irányultak. 2005-ben kezdtük el a szemüvegek tartós viselési tapasztalatainak megismerésére vonatkozó kisérleteket a Padamed Optikai Kft.-vel közösen, szemész orvos és gyógypedagógus bevonásával.

A Colorlite diszlexia szemüvegek fejlesztése a 2007 év elején sikeresen lezárult és a szemüvegek már önök számára is elérhetőek.

A diszlexia tüneteit enyhítő Colorlite szemüvegeket az Egészségügyi Minisztérium gyógyászati segédeszköznek nyilvánította (93/42/EEC), melynek kifejlesztése Dr. Wenzel Klára professzor asszony nevéhez fűződik, aki a Budapesti Műszaki Egyetem Mechatronika, Optikai és Műszertechnika Tanszékének egyetemi magántanára.

 

Gyakran ismétlődő kérdések

1. Gyógyítható-e a diszlexia a Colorlite színes szemüvegekkel?

Nem gyógyítható, de a tünetek általában jelentősen csökkenthetők a szemüvegek alkalmazásával.

2. Mi okozza a diszlexiát?

Az esetek felében látási rendellenességek, másik felében egyéb idegrendszeri rendellenességek okozzák. Az idegrendszeri rendellenességek általában veleszületett rendellenességek, de ismeretesek szerzett zavarok is

3. Mi válthatja ki a diszlexiát?

A gyermek fejlődését hátrányosan befolyásoló (szociális) hatások diszlexiát okozhatnak.

4. Milyen tünetekkel járhat együtt a diszlexia?

Beszédhibával, balkezességgel, gyenge kézügyességgel , epilepsziával, depressziós állapottal.

5. Hogyan juthatok Colorlite diszlexia korrekciós szemüveghez vagy hol próbálhatom ki?

Lépjen kapcsolatba velünk és kérjen időpontot a mérésre. A megadott időpontban szánjon rá kb. 1 órát a vizsgálatra. A megfelelő lencsét a diszlexiás páciens közreműködésével választjuk ki, olvasási próba alapján. Ha a javulás mértékével elégedett a páciens, azonnal megrendelheti a szemüveg legyártását. A szemüveg legyártása kb. 2-4 hetet vesz igénybe. Szemüvegviselőknek a megfelelő dioptriájú lencsékre, nem szemüvegeseknek nulla dioptriás lencsékre készítjük el a korrekciós lencséket. A lencséket optikusa becsiszolja egy tetszőleges szemüvegkeretbe.

6. Mennyi idő alatt kapom meg a szemüveget?

Megrendeléstől számított kb. 4 hét.

7. Dioptriás szemüvegben is kapható?

Igen, a diszlexia korrekciós szemüvegek, mind dioptriás (egyfókuszú, bifokális, multifokális), mind null-dioptriás (un. plánó) lencsékre is felvihetőkek.

8. Bármilyen keretet választhatok hozzá?

Igen, a lencsék bármilyen keretbe becsiszolhatóak. Optikusunk segít ebben. Válassza ki az Önhöz illő szemüvegkeretet  optikánkban!    

9. Miért színesek a színtévesztést korrigáló szemüvegek?

A szakemberek megfigyelték, hogy diszlexiás gyermekek olvasási teljesítménye javult, ha színes háttéren jelent meg a szöveg. A színek pozitív vagy negatív hatása személyenként más-más szín alkalmazásával váltható ki.

 

A tanulási zavarok, mint például a diszlexia hátterében sokszor szemészeti eltérés állhat.

Szemészeti szakvizsgálatot követően (dioptria megállapítása, kancsalság, rejtett kancsalság vizsgálata Polateszttel), pedagógus segítségével választjuk ki a 10 lehetséges színes lencse közül azt, amelyik az olvasást legjobban javítja, ezzel kezelve a gyermekkori diszlexiát. A komplett vizsgálat kb. 1,5 óráig tart. A vizsgálatokra külön egyeztetett időpontban, a rendelési időktől eltérően, általában délelötti vagy kora délutáni időpontban kerül sor.

A szemüveg  a látóidegben haladó idegi impulzusok sebességét szinkronizálja, így javul az olvasás.

Amennyiben dioptria eltérés is van (plusszos, mínuszos, cylinderes, prizmás), akkor a színes lencsét úgy készítjük el, hogy ezeket a problémákat is megoldja, tehát egy szemüveget kell csak készíttetni.

A szemüveg rendszeres viselése esetén az olvasás látványosan javulhat.

 

.

Diszlexia szimuláció
 
Az alábbi példa szöveg
azt szemlélteti, hogy egy diszlexiás gyermeknek
milyen nehézségekkel kell megbírkoznia
egy átlagos szöveg olvasása közben.
 
A szöveg olvasása nem csak nehéz, hanem fárasztó is.
Hasonló vizuális zavarral küzdő gyermekek
a Colorlite szemüveggel a szöveget folyamatosan
és magabiztosan tudják elolvasni.