Diszlexia lehetséges okai

Diszlexia   lehetséges oka:

Egy  francia kutatócsoport  azt  állítja,  hogy   megtalálták  a  diszlexia  okát. A  gyógyíthatónak látszó kiváltó okot az emberi szem fényérzékelő sejtjeinek apró hibája okozhatja. A  diagnózis viszonylag egyszerűen felállítható:  csak  meg  kell   vizsgálni  a  páciens szemét, állítja  Guy Ropars a témával   foglalkozó tanulmány társszerzője.

A  nem   diszlexiásoknál a szem retinalis  sejtjeinek elrendeződése aszimmetrikus,  így  az  egyik szemből befutó információt a másikból érkező jelek újraírhatják az agyban,  így az agy végül egy képet fog észlelni. A  diszlexiások szemében a  retinalis sejtek mindkét szemben egyforma alakzatokba rendeződnek. Az agyuk  emiatt összezavarodik, és tükörképként fogja fel az  észlelt betűket. Ezért  vannak  nehézségeik például a d és b betűk elolvasásával: mivel ezek egymás tükörképei, könnyen összetéveszthetik őket. A további  tanulmányaik során kimutatták, hogy az elsődleges kép és a tükörkép nem egyszerre érkezik meg az agy jobb  és  bal agyféltekéjébe. – a  kettő  között nagyjából 1-1,5 milliszekundum telik   el.  A  kutatók ezt kihasználva fejlesztették ki a módszert, hogy kitörölhessék a zavaró tükörképet. Ehhez   csak  egy  ledes lámpára  volt   szükségük.

Ahogy az emberek  között  vannak jobb  és  bal  kezesek, úgy  van mindenkinek egy domináns szeme. a  két   szem általában kissé  eltérően rögzíti ugyanazt a képet, így az  agynak választania  kell  a  két  kép  közül- ebből  létrejön egy úgynevezett nem-szimmetria  (non-symmetry) .

Az emberek többségénél inkább  a  jobb  szem  a  domináns. Ez  a  szem több idegpályán keresztül  kapcsolódik az  agyhoz,  mint  a  másik. A képjeleket az  úgynevezett csapok és  pálcikák továbbítják  az  agyba. a  csapok  felelősek a színlátásért. A  csapok többsége, amelyek  az ibolya, a vörös és  a  sárga színeket  észlelik-a retina közepén, az éleslátás helyén találhatóak. Itt  azonban van  egy apró, 1-1,5 tizedmilliméteres terület, „hézag” ,  ahol egyáltalán nincsenek  kék  csapok.  a tanulmányt   végző  Ropars és munkatársa, Albert le Floch észrevették, , hogy a diszlexiások és a nem  diszlexiások  szeme  között van  egy  különbség a csapok  elrendezésében. Az elvégzett  vizsgálatokban  megfigyelték, hogy a nem diszlexiásoknak a  domináns szemben a „ hézag”  kör alakú, a  nem  domináns szemben viszont egyenlőtlenül  oszlik   el. A diszlexiásoknál a  kék csapok által körülzárt  terület ugyanolyan alakú- vagyis egyik   sem  lehet   domináns. Az  aszimmetria hiánya lehet a biológiai és anatómiai alapja  az  olvasási és helyesírási nehézségeknek.

A kutatók egy  led lámpa igen gyors, szabad  szemmel észrevehetetlen villogásával  ki  tudták törölni azokat  a  képeket, amik  olvasás közben zavarják a diszlexiásokat. Akiknek olvasási nehézségei voltak, a tesztek alatt csak csodalámpaként  emlegették  a  led lámpát. a további tesztek megerősítették, hogy  az eljárás  valóban hatékony.

A  világon körülbelül 700 millió   diszlexiás  él.